Volt egyszer egy eszes, furfangos paraszt, sokat lehetne mesélni a tréfáiról, de én itt csak a legkülönbet mondom el: azt, hogyan tette egyszer bolonddá az ördögöt.

          Úgy kezdődött a dolog, hogy a paraszt egyszer kint dolgozott napestig a földjén. Mikor bealkonyodott, hazafelé készült, de mint jó gazdához illik, mielőtt elindult, még egyszer körülnézett, rendben van-e minden. Hát, ahogy így vizsgálódik, mi nem akad szemébe? Valami villódzik a szürkületben: nagy halom parázs izzik a szántóföldje közepén. Igen elcsodálkozott, hiszen az előbb még nem volt ott semmi. Odaballagott megnézni, mi az.

 Valódi tüzes zsarátnok volt, és egy kis fekete ördög kuporgott a tetején.

 - Csak tán nem kincsen kotlasz? - kérdezte a paraszt.

 - De bizony azon - felelte az ördög, - mégpedig nagy kincsen! Több abban az arany meg az ezüst, mint amennyit te egész életedben láttál.

 - No, akkor jól van - folytatta a paraszt a beszélgetést, - a kincs az én földemben van, tehát az enyém.

 - Nem bánom, tiéd, lehet - állt rá az ördög -, de csak egy feltétellel: ha két esztendőn át nekem adod annak a felét, ami a földeden terem. Pénzem van dugig, aranyra-ezüstre akár rá se nézzek, de a föld gyümölcseit nagyon megkívántam.

           A paraszt gondolkodott egy percig, aztán belement az üzletbe.

 - Rendben van - mondta - , de hogy ne legyen vita az osztozkodásnál, egyezzünk meg: ami a föld alatt van, az az enyém, ami meg a föld fölött, az a tiéd.

 Az ördögnek tetszett az alku, el is fogadta.

           Igen ám, csakhogy az agyafúrt paraszt abban az esztendőben egyebet sem vetett min répát! Mikor eljött a szedés ideje, jelentkezett az ördög a részéért.

 - Kaszát hozzak, vagy úgy téped szét puszta kézzel? - kérdezte a paraszt.

 - Hogy hogy? Hüledezett az ördög.- a répát?

 - Azt nem, csak a levelét! - mondta a paraszt. - Nem emlékszel az egyezségre? Ami fölül van, az a levele, azt mind elviheted.

 Nekiállt. S nagy vígan szedegetni kezdte a földből a szép kövér répafejeket.

 Az ördög dühösen vakarta az üstökét.

 - Most az egyszer te jártál jól - füstölgött- , de jövőre nem ér a kikötésed; jövőre fordítva lesz; ami a föld alatt van, az enyém, ami a föld fölött a tied. Megértetted?

 A paraszt vállat vont, sodorintott egyet a bajszán, hogy az ördög észre ne vegye valahogy a somolygását, és ráhagyta:

 - Nekem úgy is jó, legyen a kedved szerint.

           Az ördög morgott valamit, s elinalt. A paraszt meg fölszántotta a földjét, s az egészet bevetette tisztabúzával. Mikor a gabona beért, nekiállt, és mind egy szálig learatta. Épp az utolsó kévét hányta föl a kocsijára, mikor nagy dérrel-dúrral megjelent az ördög.

 - Hohó! - kiabálta már messziről- hallod-e, hékás, hová viszed azt a búzát?

 - Haza a csűrömbe - mondta a paraszt.

 Hát nekem mit hagytál: - kérdezte az ördög.

 - Mindent, ami a föld alatt van - hangzott a felelet.

           És az ördög nem talált mást, mint puszta tarlót. Rettenetesen megdühödött, és egy sziklahasadékon át lerucskázott egyenest a pokol fenekére. Így lett a furfangos paraszté a kétesztendei termés is, meg a kincs is.