Babaház - Rajzfilm, mese, vers...
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 

 
Mondókák,Versek
 

 
Mesék, történetek
 

 
Rajzfilmek
 
Kisfilmek, dalok
 

 
Oldalgyűjtemény
 
Képtár
 
Teremtéstörténetek==>
Teremtéstörténetek==> : A teremtés

A teremtés

Laoszi teremtéstörténet

     Kezdetben még nem volt semmi, csak a nagy óceán. A víz fölött, a felhőkben alakot öltött az isten, de nem volt sem neve, sem feje, sem karja. És az isten a saját kebléből létrehozott egy másik istenséget, aki úgy nőtt ki belőle, mint az erdei gomba. És midőn az új istenség alakot kapott, hozzáfogott a teremtés művéhez. Az ős isten az új istenség egyik darabjából roppant rákot alkotott, és megparancsolta a ráknak merüljön a tenger alá, és tartsa hátán a földet. Ezután az istenségből megformált még egy kígyót, egy elefántot, és végül egy hatalmas pókot. És ráparancsolt a pókra, szőjön egy óriási hálót. A pók megszőtte a hálót, és az isten ebből a hálóból csinálta meg az ég boltozatát. És ebben az ősi időben létrejött az ég, a föld, a fű, és megszülettek az istenek és a szellemek.                   

     Ekkor még az istenek, a szellemek és az emberek gyakran meglátogatták egymást. A földön három nagy kán uralkodott: Pu Lang-szong, Kan kán, és Ket kán. A nép halászatból és rizstermelésből élt. Egy napon a thenek, az istenek kihirdették az embereknek, hogy valahányszor leülnek egy tál rizs mellé, ezt jelenteniök kell az isteneknek. Ha pedig húst fogyasztanak, akkor egy sült halat az isteneknek kell felajánlaniok. De az emberek nem követték a thenek parancsát. Hiába figyelmeztették őket háromszor is, továbbra sem engedelmeskedtek. Ekkor az istenek megharagudtak, és az alsó világot vízözönnel árasztották el. Az óceán kilépett medréből, elborította a földet, és az ár mindent elpusztított.

     Homokfelhők emelkedtek az égig, s az emberek mind egy szálig kivesztek. Csak a három nagy kán értette meg, hogy az emberek magukra haragították az isteneket. Hozzáfogtak egy faház és egy nagy tutaj építéséhez. A faházat gerendákkal a tutajra emelték, és amikor készen volt, beköltöztek asszonyaikkal és gyermekeikkel, s a hullámok magasba lendítették a tutajt. Az áradat egyre nőtt, úgyhogy a tutaj végül is az istenek birodalmában kötött ki. A kánok felkeresték az istenek királyát, hogy tiszteletüket kinyilvánítsák.

- Miért jöttetek a birodalmamba? - kérdezte az istenek ura.

- Eljöttünk, hogy lerójuk az illő tisztelet adóját, és elmondjuk, mi történt a földön.

A kánok beszámolójára az istenek ura így felelt:

- Sokszor megintettük az embereket, tiszteljék az egekben lakozó theneket. Én magam hirdettem: "Becsüljétek meg uraitokat és akkor boldog öregség vár rátok." Nem hallgattak szavamra, most megbűnhődtek. A thenek királya kijelölte a kánok és családjuk lakhelyét az istenek között. A földön nemsokára leapadtak a vizek, s a szilárd föld ismét kiemelkedett az óceánból. A három kán ekkor újra felkereste az istenek urát, és így szólt:

- Nem maradhatunk tovább a magas egekben, mert itt nem tudunk kedvünkre járni-kelni. Engedd meg, hogy visszaköltözzünk a földre, ahol biztos talaj van a lábunk alatt.

     A legfőbb isten beleegyezett a kánok kérésébe, és egy kurtaszarvú bivalyt ajándékozott nekik, hogy az elszállítsa őket az alsó birodalomba. Odalent megtelepedtek, a bivaly segítségével fölszántották a földet, és rizst vetettek. De három év múlva elpusztult a bivaly, s az állat testét otthagyták ajándékul az isteneknek.

     Kevéssel utóbb a bivaly orrlikából kihajtott egy inda, mely egyre növekedett, míg végül három kosár nagyságú tök termett rajta. A három tök belsejében pedig emberek születtek. Az emberek éktelenül kiáltoztak tökbölcsőjükben. Pu Lang-szong kán megsokallta zsivajgásukat, és egy vörösre izzított vassal átfúrta a tök héját. A lyukon egymást lökdösve tolongtak elő az emberek, de mivel csak kínosan tudtak kibújni rajta, Kan kán késével egy nagyobb nyílást is vágott a tökön, s ezen keresztül három nap és három éjjel özönlöttek ki az emberek. Akik a kisebb nyíláson bújtak elő, két csoportra oszlottak: a Thai Lom és a Thai Li csoportra. A nagyobb nyílásból kijövők három csoportot alkottak: a Thai Löng, a Thai Lo és a Thai Kvang csoportot.

     Amikor valamennyien a napvilágra kerültek, Pu Lung-szong megtanította őket a rizstermesztésre, a szövés-fonásra és az élelemszerzésre. Azután összepárosította az asszonyokat és a férfiakat, és megtanította őket a házépítés tudományára. Pu Lang-szong arra oktatta az embereket, hogy tiszteljék szüleiket, táplálják őket, és gondoskodjanak az öregekről. Amikor a szülők meghaltak, a gyermekek hosszan siratták őket, és Pu Lang-szong törvényei szerint temették el holttestüket. Mert így szólt Pu Lang-szong:

- Azok holttestét, akik a késsel vágott nyíláson jöttek a világra, égessétek el, és tisztára mosott csontjaikat helyezzétek egy kicsiny házikóba, és ott mindennap mutassatok be ételáldozatot. Azok testét, akik a kicsiny lyukon bújtak elő, temessétek el a földbe, emeljetek fölébe sírkövet, és áldozzatok naponta rizst és bort.

     A nép, amelyik a késsel vágott nyíláson jött elő a tökből, a thai nép volt, a kicsiny lyukon át előbújt nép meg a kha, a rabszolgák népe. De mindegyik a három nagy kánt szolgálta, a kánok hűséges alattvalói voltak.

     Az emberek elszaporodtak, és annyian lettek, mint a vízcsepp. És a sokaságot nem lehetett többé kormányozni, már nem követték Pu Lang-szong és Kan kán útmutatását. A három kán felment az istenek urához, és panaszt emelt az emberek ellen. Az istenek ura ekkor két égi herceget nevezett ki az emberek vezetőjéül, ezek azonban nem sokat törődtek alattvalóik javával, inkább napestig ittak és mulatoztak. Az istenek ura igen elégedetlen volt a két kán kormányzásával, visszarendelte őket az égbe, és saját fiára, az erényes Bulom hercegre bízta az emberek sorsának irányítását.

     Bulom kán díszes kísérettel érkezett az alsó világba. A thenek ura fiával együtt a földre küldte a menny két isteni építőjét. Then Tenget és Pitszanukukant. Az egek isteni építőmesterei megtanították az embereket kések, kapák, ásók kovácsolására, a selyem és gyapotszövésre és az ételek elkészítésére. Megparancsolták, hogy az elkészített ételekből az állatok lábát és egy sült halat áldozzanak az isteneknek. Megszabták az ünnepnapokat és a munka szüneteltetésének napjait, amikor tilos volt szőni, fonni, őrölni és bármely más fárasztó munkát végezni.

- Ha követitek rendeleteinket - mondta a két isteni építő az embereknek -, akkor békében élhettek.

Then Teng és Pitszanukukan ezután visszament az égbe és jelentette az istenek urának, hogy teljesítették küldetésüket, megtanították az embereket a munkaeszközök gyártására és a szokások betartására.

- Adtatok-e az embereknek olyan eszközöket is, amelyekkel szórakozhatnak? - kérdezte az istenek ura küldötteitől.

- Arról bizony elfelejtkeztünk - felelték.

     Ekkor az istenek ura megbízta a mennyei zenészek vezetőjét, ereszkedjen le a földre, és tanítsa meg az embereket a dob, gong, tambura, kürt és más zeneszerszámok készítésére.

A mennyei zenészek vezetője csakhamar elvégezte dolgát, és visszatérve így szólt az istenek urához:

- Ezentúl meg kell tiltani az embereknek, hogy fellátogassanak az égbe. De az isteneknek sem szabad többé leereszkedniük az emberek közé.

     A thenek ura megparancsolta, hogy rombolják le a bambuszhidat, mely összekötötte az eget a földdel. És ettől a naptól fogva az istenek, a szellemek és az emberek nem látogatták többé meg egymást.

     Nem sok idő múltán, hogy Bulom herceg földi uralma elkezdődött, nagy szerencsétlenség sújtotta az embereket. Egy nagy láp közepéből vastag törzsű inda hajtott ki. Az inda egyre vastagodott, mind magasabbra nőtt, szárai szerte tekergőztek a birodalom felett, végül is a sűrű levelek árnyékba borították a földet. A Nap sugarai nem hatoltak át a lombokon, mindenütt dermesztő hideg uralkodott, a nép hiába művelte földjeit. Bulom kán parancsot adott az embereknek, vágják ki a veszedelmes növényt gyökerestül, de valamennyien dolguk végezetlenül tértek vissza. Az indának, mérges kigőzölgései miatt, még csak a közelébe sem lehetett férkőzni. Végül egy öreg házaspár, Tha Niö és Thaon Ja vállalkozott a nehéz feladatra. Mielőtt elindultak, így szóltak:

- Azt kérjük az emberektől: ha elpusztulnánk, áldozzanak nekünk. Szólítsanak nevünkön minden étkezés előtt, és csak a tiszteletadás után vegyék magukhoz a táplálékot.

     Az emberek megfogadták, hogy eleget tesznek a két hős öreg kívánságának. Azok pedig fejszével vállukon nekivágtak a lápnak. Három hónap és három napon át pihenés nélkül munkálkodtak, míg végül az inda lezuhant - de maga alá temette a két bátor öreget. Haláluk után ők lettek a vidék jótékony szellemei, és amikor az emberek az ételük mellé ültek, így kiáltottak:

- Niö ősünk, egyél!

     Ezután béke és jólét köszöntött a földre, és Bulom herceg igazságosan uralkodott a népen. Később a hercegnek hét fia született, és amikor a fiúk férfivá értek, atyjuk hét birodalomra osztotta a földet, és a birodalmak élére egy-egy fiát állította.

 

(Román József feldolgozása)

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár –Országos Széchenyi Könyvtár

 

 

 
Óra
 
 
Programok:
 
Aprószínház programok
Budapest Bábszínház
Ramazuri Bábszínjázszóház
Millenáris Gyerekprogramok
 
Gyerekeknek oldalak
 

 
Kedvenc link
Smaragd Teaház
BaZsu oldala kicsiknek és nagyoknak
Mackó világ-Maci Bolt
A kis hableány-Nikol oldala
Napsi Birodalma
 
Felnőtt oldalak
 
Lombikbaba.hu
Egy hármasikres anya tollából
Babafelszerelések kölcsönzése Vecsésről
 

 
Levélküldés, Hírlevél
 
Látogatók
Indulás: 2005-11-20
 

látogató van most a Babaházban.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.