Ancsurka
Volt a világon, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak három lánya. Egyiket hívták Erzsikének, a másikat Mariskának, a harmadikat Ancsurkának. Nagyon elszegényedtek, a szülők meghaltak, a lányok olyan szegények maradtak, mint a templom egerei. Így szólt egyszer az öregebb testvér: - Gyerünk el szolgálni, mert éhen halunk! Összeszedték magukat mind a hárman, elkészültek az útra. Mentek, mendegéltek, mentek hetedhét ország ellen. Mentek az őserdőkben, nagyon-nagyon messzire. Nagy sokára odaértek egy királyi várhoz. Bekéredzkedtek éjszakára, mert beesteledett, s nem tudtak továbbmenni. A várbeliek kérdezik: hol járnak itt, ahol a madár sem jár? - Járunk-kelünk, bujdosunk, szolgálatot keresünk! - Ó, hát itt jó helyen járnak, ha szolgálni akarnak, mind a hármat befogadjuk. Ancsurka szép lány volt, a királynak megtetszett. Mindig a kedvében járt, dédelgette. Múlt az idő, teltek a napok, hónapok. Régen ott voltak. Egyszer azt mondta a király, mert fiatal ember volt, nem nős még, hogy annyira megtetszett neki Ancsurka, tán még el is veszi feleségül. Ez a nénjei fülébe jutott. Bosszút forraltak Ancsurka ellen. Súgdostak egymásnak: - Hallod-e, tán a király még el is veszi Ancsurkát, annyira megtetszett neki! - mondta az egyik. - Ezt pedig ne engedjük! Erzsi fölment a királyhoz. - Király őfelsége - mondta neki -, Ancsurkát nehogy elvegye. Mert az olyan lány ám, hogy egy vén boszorkánynak a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét el tudja hozni. Ha azokat elhozza, akkor elveheti feleségül. Felhívatta a király Ancsurkát. - Hallod-e, Ancsurka, nővéreid azt mondják, hogy te olyan lány vagy, aki egy vén boszorkánytól el tudja hozni a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét - mondta neki. Ancsurka nagyon elszomorodott. - Ha már király őfelsége parancsolja, megpróbálom. - Hozd el - mondja a király -, mert ha nem hozod, halál a fejeden! - Tessék nekem adni, király őfelsége, négy hájacskát. Odaadta neki a király a hájacskát. Ancsurka elindult a vén boszorkányhoz. Ahogy ment, mendegélt, hát a kiskutya messziről megtudta, hogy Ancsurka megy. Mert volt a boszorkánynak egy kiskutyája. - Megállj, Ancsurka! - ugatja a kutya. - Miért jössz? - Miért jövök? Majd tudom én, miért jövök. - Megmondalak ám öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok hájacskát! - Adjál hát! Adott neki hájacskát, és míg a hájacskával bajlódott a kutya, addig bement a házba Ancsurka. A vén boszorkány éppen aludt, a kutya meg megette a hájacskát. Akkor azt mondja: - Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok még egy kis hájacskát! - Adjál hát! No, adott neki megint egy hájacskát. A vén boszorkány előtt ott volt a tengervágó vesszőcske meg a tengervágó cipellő. Ancsurka felkapta, szépen kiosont, nem vette észre a boszorkány. Ahogy elindult, a kiskutya szaladt utána. - Megállj, Ancsurka, most már megmondom öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok hájacskát! - Adjál hát! Akkor odaadta a harmadikat is. Mikor Ancsurka már a tengeren is túl volt, akkor kiabált a kiskutya: - Öreganyám! Ideát volt Ancsurka! Felkelt az öregasszony, látja, hogy nincs meg ám az ő bűbájos eszköze. Borzasztó mérges lett, megverte nagyon a kiskutyát, elkezdett kiabálni: - Megátkozlak, Ancsurka, elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm. Megállj csak, átkozott Ancsurka! Majd visszajössz te még! Hazament Ancsurka, a király nagyon megörült neki, és azt mondta: - Csakugyan ügyes kislány vagy, most már elveszlek! A testvérei megijedtek. - Jajaj,mitcsináljunk?!Valamit megint ki kell találni, mert a király nagyon megdicsérte Ancsurkát. Majd meglátod, hogy elveszi feleségül. Hanem tudod, van még annak a vén boszorkánynak három fej aranykáposztája. Fölment az egyik lány a királyhoz, mondta neki: - Király őfelsége, ne tessék elvenni Ancsurkát. Mert olyan lány ám, hogy a vén boszorkánynak három fej aranykáposztáját is el tudja hozni! A király felhívatta Ancsurkát. - Hallod-e, nénéid azt mondják, hogy van a vén boszorkánynak a kertjében három fej aranykáposztája, azt is el tudod hozni. Hát ha el nem hozod, halál a fejeden! - Majd megpróbálom, tessék adni hat hájacskát. A király adott neki hat hájacskát. Elindult Ancsurka a vén boszorkányhoz. Ment, mendegélt, a tengert szétnyitotta a tengervágó vesszővel, keresztülment rajta. Hát mikor közeledett a vén boszorkány kertjéhez, a kiskutya már észrevette, szaladt eléje. - No most már, Ancsurka, megmondalak öreganyámnak, mert nagyon megvert ám miattad! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két hájacskát! - Adjál hát! Adott neki hájacskát. Ő addig bement a kertbe. Míg nyalogatta a száját a kiskutya, addig fölvette a három fej aranykáposztát. Akkorára megette a kiskutya a hájacskát. - No, most már én megmondalak ám öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát! - Adjál hát! Sietett, nagyon sietett, hogy megegye a hájacskát. Mire kiment Ancsurka a kertből, akkorra már megette. Azt mondja: - No, megállj, Ancsurka, megmondalak ám öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát! - Adjál hát! Odaadta neki a hájacskát. Hát még eszegette, a tengeren túl volt Ancsurka. Vitte a három fej aranykáposztát. Akkor aztán szaladt a kiskutya: - Öreganyám, ideát volt Ancsurka! A vén boszorkány jól megverte megint, és azt kérdezte: - Miért nem mondtad? Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm, elvitted a három fej aranykáposztám. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még! De akkor már Ancsurka beért a királyhoz. A király nagyon örült, mikor meglátta az aranykáposztákat. - Derék lány vagy, Ancsurka! Ilyen lány nincs több a világon, mint te! Most már csakugyan elveszlek feleségül. Meghallották a lányok, hogy a király nagyon elégedett a testvérükkel. Azt mondja az egyik: - Hallod-e, van ám egy aranyalmafája is a boszorkánynak. Azt is el kell velehozatni. Ne engedjük, hogy elvegye feleségül a király. Hátha most megöli a vén banya! Bement a királyhoz a Mari, azt mondta: - Király őfelsége, Ancsurka olyan lány ám, hogy van még a vén boszorkány kertjében egy aranyalmafa, ő azt is el tudja hozni! Felhívatta a király Ancsurkát, mondja neki: - Ancsurka, azt mondják a nénéid, hogy van még a vén boszorkánynak a kertjében egy aranyalmafa, azt is el tudnád hozni. Ha elhozod, akkor derék lány vagy, elveszlek feleségül. De ha nem hozod, halál a fejeden! - Hát tessék adni hat hájacskát. Adott neki, Ancsurka elindult. Ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Mikor a tengeren túl ment, és a vén boszorkány kertjéhez ért, a kiskutya már szaladt eléje. - Most már megmondalak ám öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok kis hájacskát! - Adjál hát! Odaadta a hájacskát, és ekkor bement a kertbe. Míg a kiskutya nyalogatta a hájacskát, addig kiásta az aranyalmafát. - No - mondta a kutya -, most már csakugyan megmondalak öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok megint két hájacskát! - Adjál hát! Azt is megette a kutya. Ancsurka pedig kiment a kertből. Mikor kiért, a kutya utána ugatott: - Most már megmondalak ám, Ancsurka, öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát! - Adjál hát! Odaadta a két hájacskát. Ancsurka kapta az aranyalmafát, ment. Megvágta a tengervágó vesszővel a tengert, az szétnyílt, átment rajta. A kiskutya megette a hájacskát, aztán bement a boszorkányhoz. - Öreganyám! Ideát volt ám Ancsurka! Megint megverte az öregasszony a kiskutyát, amiért nem szólt neki. Amikor Ancsurka megérkezett a királyi palotába, testvéreit a sárga irigység majd kiverte. A király meg végtelenül megörült neki. - No, Ancsurka, derék lány vagy, most már csakugyan elveszlek feleségül. Azt mondja a nénje, Erzsi: - Hallod-e, Mariska. A király most már csakugyan el akarja venni feleségül Ancsurkát. - Nem lehet még, még el kell küldeni, még van a vénasszonynak egy boltbeli (olyan szép, hogy kirakatba való) lánya, azt el kell hozni. Bement Erzsi a királyhoz, s mondja: - Király őfelsége, a vén boszorkánynak van egy boltbeli lánya is, s azt is el tudja Ancsurka hozni. A király felhívatta a lányt. - Ancsurka, azt mondják a nénéid, te olyan lány vagy, hogy van annak a vén boszorkánynak egy boltbeli lánya, azt nekem elhozod. Aztán már csakugyan elveszlek feleségül, nem küldelek el semmiért se többet. - Majd megpróbálom. Hanem tessék adni tizenkét hájacskát! - No jó, itt van tizenkét hájacska. Elindult aztán Ancsurka. Ment, ment, mendegélt. A tengeren átért. Ment mérföldeket, akkor már megtudta a kiskutya, hogy jön, szalad eléje. - Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak! - Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két hájacskát! - Adjál hát! Adott, s ment be egyenest a szobába. Épp ott volt a boltbeli lány meg az öregasszony. Ancsurka megkapta a lány derekát, húzta kifelé. A boltbeli lány elsivalkodta magát. Ketten megfogták Ancsurkát, beletették egy zsákba. - Megállj, átkozott Ancsurka, kezembe kerültél! No, most már majd megsütlek, megfőzlek és megeszlek! Elmegyek az erdőbe fácskát szedegetni, aztán megsütlek, megfőzlek! - mondta a boszorkány. Amíg ő fáért járt az erdőben, a bekötött szájú zsákot a háza előtt hagyta. A kiskutya odamegy. - No, Ancsurka, ugye addig-addig jártál, hogy egyszer csak megfogott öreganyám. Hanem most már megsütünk, megeszünk. - Ne egyetek meg, kiskutyám, adok még négy hájacskát, csak nyisd ki a zsák száját! - Adjál hát! És addig kaparászta a kiskutya a zsák száját, hogy kioldotta valahogy, kibújt belőle Ancsurka. - No, kiskutyám, majd belekötözöm a zsákba a hájacskát. Eredj bele, és edd meg! Belebújt a kiskutya a zsákba, ette a hájacskát. Ancsurka meg bekötötte a száját, és bement a szobába. Fölkapta a boltbeli lányt, és ment vele. Az meg sivalkodott. Az öregasszony meghallotta a boltbeli lány jajgatását, és elkezdett szaladni hazafelé. Ancsurka most nem törődött vele semmit. Csak ment a zsákmányával. Mikor már a tengeren túl volt, az öregasszony akkor ért haza. Mondja ám a kiskutya: - Öreganyám! Itt volt ám Ancsurka! - Látom, hogy itt volt, mit csináltál? - Bekötött a zsákba! Nagyon megharagudott a kiskutyára, földhöz vágta, és torkaszakadtából kiabált: - Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőmet, elvitted a tengervágó cipellőmet, elvitted három fej aranykáposztámat, elvitted az aranyalmafámat, elvitted a boltbeli lányomat. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még! Ancsurka hazaért a királyi palotába, mondja aztán a királynak, hogy itt van, amit kívánt, elhozta. - Derék lány vagy, Ancsurka! Most már nem bánom, nem törődöm semmivel, soha nem küldelek sehova, mert tudom, hogy a testvéreid csak irigységből tették veled ezeket a próbákat, hogy téged elemésszenek. A testvéreket elzavarta a szolgálatból.Ancsurkát elvette, hét országra szóló lakodalmat csaptak. Hét nap, hét éjjel tartott a vigadalom. Tökbe köptek, annál mécseltek. Boldogok lettek nagyon.
|