Volt a világon, hol nem volt, volt egyszer egy király, annak három lánya. Egyiket hívták Erzsikének, a másikat Mariskának, a harmadikat Ancsurkának. Nagyon elszegényedtek, a szülők meghaltak, a lányok olyan szegények maradtak, mint a templom egerei. Így szólt egyszer az öregebb testvér:
- Gyerünk el szolgálni, mert éhen halunk!
Összeszedték magukat mind a hárman, elkészültek az útra. Mentek, mendegéltek, mentek hetedhét ország ellen. Mentek az őserdőkben, nagyon-nagyon messzire.
          Nagy sokára odaértek egy királyi várhoz. Bekéredzkedtek éjszakára, mert beesteledett, s nem tudtak továbbmenni. A várbeliek kérdezik: hol járnak itt, ahol a madár sem jár?
- Járunk-kelünk, bujdosunk, szolgálatot keresünk!
- Ó, hát itt jó helyen járnak, ha szolgálni akarnak, mind a hármat befogadjuk. Ancsurka szép lány volt, a királynak megtetszett. Mindig a kedvében járt, dédelgette.
          Múlt az idő, teltek a napok, hónapok. Régen ott voltak. Egyszer azt mondta a király, mert fiatal ember volt, nem nős még, hogy annyira megtetszett neki Ancsurka, tán még el is veszi feleségül.
Ez a nénjei fülébe jutott. Bosszút forraltak Ancsurka ellen. Súgdostak egymásnak:
- Hallod-e, tán a király még el is veszi Ancsurkát, annyira megtetszett neki! - mondta az egyik.
- Ezt pedig ne engedjük!
Erzsi fölment a királyhoz.
- Király őfelsége - mondta neki -, Ancsurkát nehogy elvegye. Mert az olyan lány ám, hogy egy vén boszorkánynak a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét el tudja hozni. Ha azokat elhozza, akkor elveheti feleségül.
Felhívatta a király Ancsurkát.
- Hallod-e, Ancsurka, nővéreid azt mondják, hogy te olyan lány vagy, aki egy vén boszorkánytól el tudja hozni a tengervágó vesszőjét, tengervágó cipellőjét - mondta neki.
Ancsurka nagyon elszomorodott.
- Ha már király őfelsége parancsolja, megpróbálom.
- Hozd el - mondja a király -, mert ha nem hozod, halál a fejeden!
- Tessék nekem adni, király őfelsége, négy hájacskát.
          Odaadta neki a király a hájacskát. Ancsurka elindult a vén boszorkányhoz. Ahogy ment, mendegélt, hát a kiskutya messziről megtudta, hogy Ancsurka megy. Mert volt a boszorkánynak egy kiskutyája.
- Megállj, Ancsurka! - ugatja a kutya. - Miért jössz?
- Miért jövök? Majd tudom én, miért jövök.
- Megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok hájacskát!
- Adjál hát!
          Adott neki hájacskát, és míg a hájacskával bajlódott a kutya, addig bement a házba Ancsurka. A vén boszorkány éppen aludt, a kutya meg megette a hájacskát. Akkor azt mondja:
- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még egy kis hájacskát!
- Adjál hát!
         No, adott neki megint egy hájacskát. A vén boszorkány előtt ott volt a tengervágó vesszőcske meg a tengervágó cipellő. Ancsurka felkapta, szépen kiosont, nem vette észre a boszorkány. Ahogy elindult, a kiskutya szaladt utána.
- Megállj, Ancsurka, most már megmondom öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok hájacskát!
- Adjál hát!
Akkor odaadta a harmadikat is. Mikor Ancsurka már a tengeren is túl volt, akkor kiabált a kiskutya:
- Öreganyám! Ideát volt Ancsurka!
          Felkelt az öregasszony, látja, hogy nincs meg ám az ő bűbájos eszköze. Borzasztó mérges lett, megverte nagyon a kiskutyát, elkezdett kiabálni:
- Megátkozlak, Ancsurka, elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm. Megállj csak, átkozott Ancsurka! Majd visszajössz te még!
Hazament Ancsurka, a király nagyon megörült neki, és azt mondta:
- Csakugyan ügyes kislány vagy, most már elveszlek!
A testvérei megijedtek.
- Jajaj,mitcsináljunk?!Valamit megint ki kell találni, mert a király nagyon megdicsérte Ancsurkát. Majd meglátod, hogy elveszi feleségül. Hanem tudod, van még annak a vén boszorkánynak három fej aranykáposztája.
           Fölment az egyik lány a királyhoz, mondta neki:
- Király őfelsége, ne tessék elvenni Ancsurkát. Mert olyan lány ám, hogy a vén boszorkánynak három fej aranykáposztáját is el tudja hozni!
A király felhívatta Ancsurkát.
- Hallod-e, nénéid azt mondják, hogy van a vén boszorkánynak a kertjében három fej aranykáposztája, azt is el tudod hozni. Hát ha el nem hozod, halál a fejeden!
- Majd megpróbálom, tessék adni hat hájacskát.
          A király adott neki hat hájacskát. Elindult Ancsurka a vén boszorkányhoz. Ment, mendegélt, a tengert szétnyitotta a tengervágó vesszővel, keresztülment rajta. Hát mikor közeledett a vén boszorkány kertjéhez, a kiskutya már észrevette, szaladt eléje.
- No most már, Ancsurka, megmondalak öreganyámnak, mert nagyon megvert ám miattad!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két hájacskát!
- Adjál hát!
          Adott neki hájacskát. Ő addig bement a kertbe. Míg nyalogatta a száját a kiskutya, addig fölvette a három fej aranykáposztát. Akkorára megette a kiskutya a hájacskát.
- No, most már én megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát!
- Adjál hát!
         Sietett, nagyon sietett, hogy megegye a hájacskát. Mire kiment Ancsurka a kertből, akkorra már megette. Azt mondja:
- No, megállj, Ancsurka, megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát!
- Adjál hát!
          Odaadta neki a hájacskát. Hát még eszegette, a tengeren túl volt Ancsurka. Vitte a három fej aranykáposztát. Akkor aztán szaladt a kiskutya:
- Öreganyám, ideát volt Ancsurka!
A vén boszorkány jól megverte megint, és azt kérdezte:
- Miért nem mondtad? Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőm, elvitted a tengervágó cipellőm, elvitted a három fej aranykáposztám. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még!
          De akkor már Ancsurka beért a királyhoz. A király nagyon örült, mikor meglátta az aranykáposztákat.
- Derék lány vagy, Ancsurka! Ilyen lány nincs több a világon, mint te! Most már csakugyan elveszlek feleségül.
          Meghallották a lányok, hogy a király nagyon elégedett a testvérükkel. Azt mondja az egyik:
- Hallod-e, van ám egy aranyalmafája is a boszorkánynak. Azt is el kell velehozatni. Ne engedjük, hogy elvegye feleségül a király. Hátha most megöli a vén banya!
Bement a királyhoz a Mari, azt mondta:
- Király őfelsége, Ancsurka olyan lány ám, hogy van még a vén boszorkány kertjében egy aranyalmafa, ő azt is el tudja hozni!
          Felhívatta a király Ancsurkát, mondja neki:
- Ancsurka, azt mondják a nénéid, hogy van még a vén boszorkánynak a kertjében egy aranyalmafa, azt is el tudnád hozni. Ha elhozod, akkor derék lány vagy, elveszlek feleségül. De ha nem hozod, halál a fejeden!
- Hát tessék adni hat hájacskát.
Adott neki, Ancsurka elindult.
         Ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Mikor a tengeren túl ment, és a vén boszorkány kertjéhez ért, a kiskutya már szaladt eléje.
- Most már megmondalak ám öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok kis hájacskát!
- Adjál hát!
Odaadta a hájacskát, és ekkor bement a kertbe. Míg a kiskutya nyalogatta a hájacskát, addig kiásta az aranyalmafát.
- No - mondta a kutya -, most már csakugyan megmondalak öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok megint két hájacskát!
- Adjál hát!
Azt is megette a kutya. Ancsurka pedig kiment a kertből. Mikor kiért, a kutya utána ugatott:
- Most már megmondalak ám, Ancsurka, öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok még két hájacskát!
- Adjál hát!
          Odaadta a két hájacskát. Ancsurka kapta az aranyalmafát, ment. Megvágta a tengervágó vesszővel a tengert, az szétnyílt, átment rajta.
A kiskutya megette a hájacskát, aztán bement a boszorkányhoz.
- Öreganyám! Ideát volt ám Ancsurka!
          Megint megverte az öregasszony a kiskutyát, amiért nem szólt neki. Amikor Ancsurka megérkezett a királyi palotába, testvéreit a sárga irigység majd kiverte. A király meg végtelenül megörült neki.
- No, Ancsurka, derék lány vagy, most már csakugyan elveszlek feleségül. Azt mondja a nénje, Erzsi:
- Hallod-e, Mariska. A király most már csakugyan el akarja venni feleségül Ancsurkát.
- Nem lehet még, még el kell küldeni, még van a vénasszonynak egy boltbeli (olyan szép, hogy kirakatba való) lánya, azt el kell hozni.
Bement Erzsi a királyhoz, s mondja:
- Király őfelsége, a vén boszorkánynak van egy boltbeli lánya is, s azt is el tudja Ancsurka hozni.
A király felhívatta a lányt.
- Ancsurka, azt mondják a nénéid, te olyan lány vagy, hogy van annak a vén boszorkánynak egy boltbeli lánya, azt nekem elhozod. Aztán már csakugyan elveszlek feleségül, nem küldelek el semmiért se többet.
- Majd megpróbálom. Hanem tessék adni tizenkét hájacskát!
- No jó, itt van tizenkét hájacska.
         Elindult aztán Ancsurka. Ment, ment, mendegélt. A tengeren átért. Ment mérföldeket, akkor már megtudta a kiskutya, hogy jön, szalad eléje.
- Megállj, Ancsurka, megmondalak ám most már öreganyámnak!
- Ne mondj meg, kiskutyám, adok én két hájacskát!
- Adjál hát!
          Adott, s ment be egyenest a szobába. Épp ott volt a boltbeli lány meg az öregasszony. Ancsurka megkapta a lány derekát, húzta kifelé. A boltbeli lány elsivalkodta magát. Ketten megfogták Ancsurkát, beletették egy zsákba.
- Megállj, átkozott Ancsurka, kezembe kerültél! No, most már majd megsütlek, megfőzlek és megeszlek! Elmegyek az erdőbe fácskát szedegetni, aztán megsütlek, megfőzlek! - mondta a boszorkány.
Amíg ő fáért járt az erdőben, a bekötött szájú zsákot a háza előtt hagyta. A kiskutya odamegy.
- No, Ancsurka, ugye addig-addig jártál, hogy egyszer csak megfogott öreganyám. Hanem most már megsütünk, megeszünk.
- Ne egyetek meg, kiskutyám, adok még négy hájacskát, csak nyisd ki a zsák száját!
- Adjál hát!
És addig kaparászta a kiskutya a zsák száját, hogy kioldotta valahogy, kibújt belőle Ancsurka.
- No, kiskutyám, majd belekötözöm a zsákba a hájacskát. Eredj bele, és edd meg!
         Belebújt a kiskutya a zsákba, ette a hájacskát. Ancsurka meg bekötötte a száját, és bement a szobába. Fölkapta a boltbeli lányt, és ment vele. Az meg sivalkodott.
         Az öregasszony meghallotta a boltbeli lány jajgatását, és elkezdett szaladni hazafelé. Ancsurka most nem törődött vele semmit. Csak ment a zsákmányával. Mikor már a tengeren túl volt, az öregasszony akkor ért haza. Mondja ám a kiskutya:
- Öreganyám! Itt volt ám Ancsurka!
- Látom, hogy itt volt, mit csináltál?
- Bekötött a zsákba!
Nagyon megharagudott a kiskutyára, földhöz vágta, és torkaszakadtából kiabált:
- Megállj, átkozott Ancsurka! Elvitted a tengervágó vesszőmet, elvitted a tengervágó cipellőmet, elvitted három fej aranykáposztámat, elvitted az aranyalmafámat, elvitted a boltbeli lányomat. Megállj, átkozott Ancsurka, visszavárlak még!
         Ancsurka hazaért a királyi palotába, mondja aztán a királynak, hogy itt van, amit kívánt, elhozta.
- Derék lány vagy, Ancsurka! Most már nem bánom, nem törődöm semmivel, soha nem küldelek sehova, mert tudom, hogy a testvéreid csak irigységből tették veled ezeket a próbákat, hogy téged elemésszenek.
          A testvéreket elzavarta a szolgálatból.Ancsurkát elvette, hét országra szóló lakodalmat csaptak. Hét nap, hét éjjel tartott a vigadalom. Tökbe köptek, annál mécseltek. Boldogok lettek nagyon.